György Ildikónak hívnak. 1972. szeptember 7-én születtem Budapesten.

feherTizenhét éves korom óta foglalkoztat, hogy ki is vagyok én, mi van a látható világon túl. Már akkor érdekelt a pozitív gondolkodás, foglalkoztatott az, mitől beteg az egyik ember, míg ugyanabban a közösségben a másik egészséges marad.  Mit kell tennünk ahhoz, hogy sikeresebbek legyünk az életünk különböző területein? Akkor végeztem el az agykontroll tanfolyamot is, mely segített bejutni a szegedi Tanárképző Főiskolára. A tanítás 7 éves korom óta a szívem csücske. Mindig is ezt tettem különféle formákban.

A tanári diplomámat csak rövid ideig „használtam” a hagyományos állami iskolai keretek között. Utána 15 évig gyógynövényes vállalkozásom volt, középvezetőként tevékenykedtem egy amerikai cégnél. Ezen évek alatt is mindig a tanítás, az emberek motiválása volt az, amit a legszívesebben tettem, abban volt a legnagyobb örömöm és sikerem.

20-as éveimtől kezdve folyamatosan  kerültek olyan könyvek a kezembe,melyek formálták a gondolkodásomat, személyiségemet és a küldetésem felé tereltek. Néhány közülük: Mennyei Prófécia, Beszélgetések Istennel, Éld az életed, Vörös Oroszlán, Végső valóság, Osho írásai,…és még sorolhatnám.

Hobbiként indult ez az egész, a könyvekkel, valamint ilyen témákról beszélgettem sokat a barátaimmal és persze jó néhány tanfolyamot is elvégeztem a magam öröméért, meg hogy mélyebb önismeretre tegyek szert, valamint hogy könnyebben kezeljem az életem egészségügyi, anyagi, érzelmi kihívásait. Akkor még álmomban sem gondoltam, hogy egyszer ez lesz a fő tevékenységem:)

Közben jó néhány tanítót is elém rakott az élet, akik nagy hatással voltak rám. Hálás szívvel gondolok rájuk, mivel általuk is sok minden érthetővé vált számomra. Változott a gondolkodásom, az élethez való hozzáállásom, a problémakezelésem-bár ezeket évek óta csak megoldandó feladatoknak tartom- és kezembe tudtam venni testi és lelki egészségemet. Sok módszert tanultam, használtam és használok rendszeresen a mai napig, melyeknek egy nagy részét évekig tanítottam is. (Csakraterápia, Radiesztézia, Névmisztika, Elhalt lelkek hazasegítése) Ma már a tanítást két fő területre koncentrálom, melyeket a leghasznosabbnak  ,általam leghatékonyabbnak tartok. Ezek a Theta Healing és a Reiki.

Mindezen tudást a kezelésekben is felhasználom kiegészítve még néhány különleges módszerrel, mint például a szellemterápia és a hangterápia. Ha a -hozzám forduló nem egy konkrét módszer használatát kéri, azt a technikát alkalmazom, amit az adott személynél a leghatékonyabbnak tartok.

Több mint 10 éve tanítom, segítem az embereket és lett a szívem csücske hobbiból a küldetésem. Fantasztikus dolog látni nap, mint nap, ahogy változnak a környezetemben lévő emberek és egy sokkal boldogabb életet élnek, mint korábban.

Nem az a kérdés, lesznek-e az életünkben kihívások, hisz a választ mindannyian tudjuk, lesznek. De vajon hogy fogadjuk, és hogy kezeljük őket? No, ez már nem mindegy!

„Ha valamit nem szeretsz, változtass rajta! Ha változtatni nem tudsz, változtass azon, ahogy gondolkodsz róla! Csak ne panaszkodj!” (Maya Angelou)

Ildikó: 70/620-25-32