Rohan a világ vagy csak mi rohanunk benne? A minőségi beszélgetések sok helyen egyre jobban a háttérbe szorulnak. Sok embert „bedarálnak” a feladatok, a mindennapok problémái. Kérdezem, Te hol töltődsz, miből merítesz energiát az újabb kihívásokhoz?

Jó lenne néha hasonló gondolkodású emberekkel eszméket cserélni? Új nézőpontból látni ugyanazokat a dolgokat? Probléma helyett megoldás centrikussá válni? Vidám, pozitív emberek élethez való hozzáállásából, gondolkodásából erőt meríteni?

Ezek az estek pont ezért jöttek létre, hogy az EGYÜTT gondolkodás, EGYÜTT lét segítségével feltöltekezzünk a következő időszakra. Természetesen ülhetsz és figyelhetsz csendben, de akár aktívan is részt vehetsz ezeken az összejöveteleken, ahogy szeretnéd.

Hétköznapi témákat dolgozunk fel egy-egy ilyen alaklommal, hogy életünket mi irányítsuk, megértsük, mi miért történik velünk, körülöttünk. Egy vidám hangulatú „baráti” beszélgetés jellegű program ez, mely új nézőpontokat mutat meg és melyek során egymástól tanulunk.

Az elmúlt közel 10 évben sokan tettek szert (köztük én is) ezen összejöveteleken új barátokra, jól működő kapcsolatokra. Jöhetsz akkor is, ha csak töltődni szeretnél, kicsit eltávolodni a nyűgöktől, problémáktól, illetve ha azokat szeretnéd minél jobban megérteni, kezelni.

Néhány téma az elmúlt évekből: párkapcsolat, gyermeknevelés, szeretet, pénz, érintés, változás, karma, hullámhegy-hullámvölgy, szexualitás, „kapott család”, a magyar nyelv csodái, az élet értelme, félelmek, szabadság, átok, betegségek okai, teremtés, tudatos élet,…

Van élet a halál előtt, hát ÉLJÜNK!!!

Várlak szeretettel

Jelentkezni itt tudsz:

Ildikó: 70/620-25-32